Szerző: andrelowoa | november 10, 2010

Napi áhítat – 2010-11-10 – Máté 27,3-5

„Amikor Júdás, aki (Jézust) elárulta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt… és ezt mondta: ’Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el.’ …Eldobta az ezüstöket a templomban, eltávozott, ment és felakasztotta magát.” Máté 27,3-5

Kétezer éve folyik a megoldhatatlan vita: Mi vitte rá Júdást, hogy elárulja mesterét? A legegyszerubb felelet az, hogy a harminc ezüstért. Nem valószínu. Aki három éven át kitartott Jézus mellett, lehetetlen, hogy számára az a pénz annyira fontos legyen. Lehet, hogy csalódott benne. Azt várta, hogy a végén mégis csak odaüt és királlyá teszi magát, ot pedig miniszterré, s mikor látta, hogy ebbol nem lesz semmi, csalódottan szembe fordult vele. Az is lehet, hogy így akarta kieroszakolni a Jézus döntését. Ez indokolná az áruló csók merészségét. Bízott abban, hogy mikor Jézust el akarják fogni, mégis csak beveti isteni hatalmát, ellenáll és mégis csak király lesz belole. Soha nem fogjuk megtudni. Egy biztos: Hiába volt tanítvány, nem értette meg, nem fogadta el és nem bízott abban, amit Jézus tanított. Azt sem értette meg, hogy a Jézus szeretete kész még ilyen nagy bunt is megbocsátani. Bunbánata is csak az akasztófáig vezette. Nagyon fontos tanulság. Hiába akarjuk emberi bölcselkedéssel magyarázni, enyhíteni, javítgatni a Jézus tanítását. Azt úgy kell elfogadni, ahogy meg van írva, különben elofordulhat, hogy a végén sem a hitünk, sem a bunbánatunk nem segít rajtunk.

Uram, félek. Semmiképpen nem akarlak se elárulni, se megtagadni. Tanítványod szeretnék lenni. De én is szeretek okoskodni Szeretném, ha tanításod megegyezne az én okoskodásommal. Ha látom, hogy nem talál, könnyebben formálom a te tanításodat a magam értelméhez, mint értelmemet a te tanításodhoz, Tudom, így jött létre a világ és a történelem ezernyi szektája, eretneksége, és én nem akarok se szektás, se tévedezo eretnek lenni. Én téged kívánlak követni. Segíts, Uram. A te Lelked világosítsa meg értelmemet, hogy értsem meg, hogy amit te mondasz, mindig az marad gyakorlati, érvényesülo igazságnak. Talán a szenvedés kell ahhoz, hogy ez világosan megmutatkozzék. Ha úgy van, inkább adj rám szenvedést, csak maradjon meg tisztán a hitem, s toled semmi el ne válasszon. Ámen.

(Varga László: Isten asztaláról)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

<span>%d</span> blogger ezt szereti: