Szerző: andrelowoa | november 11, 2010

November 11.

Mindenható Urunk! Csodálattal és imádattal tölt el
mindenek felett való hatalmad, mellyel fönntartod ezt
a világot, s benne az én életemet is!

Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene. Van-e
számomra lehetetlen? (Jer 32,27)

Életutunkon előre haladva az út közepén megülő
gondkupacokba botlik lábunk; veszélyt sejtető útszéli
kátyúk lehetetlenítik lépteinket, kerülő utakra
kényszerítve – s közben azon kapjuk magunkat, hogy
erőnkön felül kellene teljesítenünk. Hamar örömtelenné
lesz mindaz, amiért élünk. Maga az élet válik életünk
nyűgévé. Így az út is kilátástalan és élvezhetetlen:
minden kanyar után újabb meglepetés, nem várt akadály,
torpanásra késztető halom. Ugyanezek az érzések
boríthatták el Jeremiás prófétát, amikor a drága áron
megvásárolt szántóföldjét a káldeusok készültek
elfoglalni. Izráel holnapja homályba tűnt, a
kétségbeesés marcangoló bizonytalansága uralkodott el
rajta. És ekkor így szól az Úr igéje: Én vagyok az Úr,
minden élőnek Istene. Van-e számomra lehetetlen? Miért
gondolnánk, hogy van? Miért gondolta Jeremiás, hogy az
Úr rosszat tervez ellene? Meggondolatlan lenne? Nem
látná, mi az, ami neki fontos? Nem törődik eléggé
vele? Ismerős kérdések. Gyakran hangzik szánkból vagy
fut végig gondolatainkon. Azonban az Úr annál sokkal
jobban szeret, minthogy magunkra hagyna. Egyet kért
Jeremiástól, csak egyet: mindig figyeljen rá és a
néppel együtt tegye ezt. És ígéri: Egy szívet és egy
utat adok nekik, hogy engem féljenek mindenkor, és jó
dolguk legyen nekik is, meg utódaiknak. Nekünk is
egyetlen dolgunk van: a szerető Atya oltalmába
húzódni, s kérni, hogy ne az utat tisztogassa
előttünk, hanem bennünk rendezzen el mindent, ott
legbelül.

Boldogok, a lelki szegények, mert övék a mennyek
országa. (Mt 5,3)

Uram! Köszönöm, hogy hihetem: ha hozzád fordulok s
beléd vetem bizalmamat, megváltozik életem, és
mindenhez van erőm, még ha gyengének is érzem magam.
Áldalak és magasztallak szeretetedért, kegyelmedért,
jelenlétedért! Ámen.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: