Szerző: andrelowoa | november 17, 2010

2010. november 16. kedd Ödön, Edmond napja 1241.

A mai nap meditációs fogalma:
Múlandóság..

A mai nap imádsága:
Istenem! Add, hogy felfedezzem szeretetedet mindenben, ami múlandó, s hálát tudjak adni örökkévalóságod megtapasztalt csodájáért! Ámen

A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is;
de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1Jn 2,17

Az idő múlását leginkább emberi kapcsolatainkban tapasztaljuk… Minden egyes új nap kicsit másképpen láttatja meg velünk ugyanazt: barátunkat és barátnőnket, társunkat vagy éppen szüleinket. Folyamatosan változnak – ahogy manapság sokszor és helytelenül, de közhelyesen jól érthetően mondani szoktuk – a prioritások. A tartós kapcsolat, vagy éppen annak hiánya; gyermekünk betegsége vagy önfejűsége; a nem várt tragédia fájdalma, bizony egyik pillanatról a másikra képesek átírni az addigi fontossági sorrendünket! Ilyenkor érezzük át igazán: minden múlandó.

A múlandóságban az egyik legfájdalmasabb, hogy a múltat nem lehet átírni. Ha a mesebeli jótündér a valóságban is képes lenne teljesíteni a három kívánságunkat, bizonnyal sokan becserélnék a hármat egyre: csakhogy a múltat újrahírhassák! Hála Istennek, ez így nem működik! (Ezért okulhatunk hibáinkból, s bölcsülhetünk.) Lehet méltatlankodnunk, de egyszeri és megismételhetetlen életünk rajztáblájához nem kaptunk radírt -, amit rajzolunk vagy festünk rá, az lesz rajta. Az idő egy kissé ugyan halványítja rajta a maszatolásokat, a pacákat -, de azért jól kivehetően, árulkodóan és/vagy terhelően mindvégig ott maradnak az éktelenkedő foltok.

Minden múlandó. A fiatalság és a szépség, az erő és a sikerek. Jó, hogy azt sem tud(hat)juk, hol van életünk közepe, de ettől a tény tény marad: egy bizonyos ponttól már nem befelé, hanem kifelé haladunk belőle. A hitét felelősséggel és őszintén élő ember ettől mégsem esik kétségbe, sokkal inkább alkalom ez számára a hálaadásra – minden örömért, s minden bánatért is – bár azt, hogy a rosszat is megköszönjük Teremtőnkenk, a “világ embere” sosem ért(het)i meg…

Minden elmúlik egyszer, még az olthatatlan nagy szerelem is… mert az is csak a halálig tart! Ezért nincs semmi itt a Földön, ami örök, csakis egyedül az ÚRIsten. Aki cselekszi az Ő szeretet-akaratát, az sejtve átélhet csodálatos pillanatokat, melyek az Isten-adta élet szépségéről szólnak. Arról, hogy ‘szeretni’ és ‘szeretve lenni’ csakis közösségben lehetséges, s hogy a teljes életünkhöz hozzátartozik nemcsak testünk békessége, de a lelkünk fenntről jövő megelégítettsége is…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: