Szerző: andrelowoa | november 19, 2010

NOVEMBER 19., PÉNTEK

A testvérkapcsolat erősítése
1Thesszalonika 3,1–6
Ahit hallásból van, a hallás pedig Isten beszéde által. Szükségünk van Isten
igéjének olvasására, hallására, hogy azt megértsük, és szívünkbe fogadhassuk.
Nehéz időkben ez ad tartást, eligazítást. De szükségünk van testvérekre
is, akik erősítik a hitünket.
Amikor elvittek katonának, egy kis Újszövetséget vihettem magammal,
amit kabátom belső zsebében őriztem. Sokszor olvasgattam belőle. De milyen
jólesett az, amikor az egyik fiatalembert megpillantottam a kapunál, aki
több mint 300 kilométert utazott, hogy meglátogasson, velem imádkozzon,
ezzel erősítve hitemet, ami nagyon próbára volt akkor téve. Segített, hogy
újabb lendületet nyerjek és megálljak Jézus mellett a nehéz kommunista időben.
Legyünk Isten ilyen küldöttei, akik erősítjük mások hitét és a testvérkapcsolatokat!
Spurgeonnek van egy ideillő mondása: „Isten népének természete
megkívánja, hogy összetartson és testvéri közösséget ápoljon. A fenevad
magányosan kóborol az erdőben, a juhok nyájba tömörülnek.”
Erősítsük tehát a testvéri kapcsolatainkat, ahogy ezt igénk is tanítja! /BL/
Kijelentés által megismert titok
Efézus 3,1–5
Pál apostolnak Jézus megjelent a damaszkuszi úton. Ez a találkozás változtatta
meg teljesen az életét. Életváltozás mellett személyre szóló szolgálatot
is kapott, hogy hordozza Jézus nevét a pogányok és Izrael fiai előtt. Kijelentésben
kapta a küldetést, ami összhangban volt az apostoloknak és
prófétáknak adott kijelentéssel. Arról szólt, hogy a pogányok is ki vannak
választva, örököstársak, a Krisztus testének tagjai az evangélium elfogadása
által.
Isten ma is ad kijelentést szolgáinak, és ez soha nincs ellentétben a Biblia
összefüggő tanításával. Soha nem öncélú, nem az eszközre, hanem az üzenet
szerzőjére és a megoldásra mutat. Kívánod-e azt, hogy ilyen üzenethordozóvá
légy? Alkalmasságod rá csakis Istentől lehet. Imádkozz most is őszintén
Istenhez, és kérj tőle személyes vezetést!
Akik hozzá közel vannak, azokban dicsőíti meg magát. Ha valamit tőle
kaptál, akár lelki, akár anyagi javakat, azzal szolgálj, és légy érte hálás! Ha
valami még titok előtted, és ha az fontos lelki növekedésed szempontjából, ő
azt ki fogja jelenteni. /BL/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: