Szerző: andrelowoa | november 20, 2010

2010. november 20. szombat

Minden munkátokat szívvel-lélekkel végezzétek, mint akik nem embereknek, hanem az Úrnak dolgoznak.” (Kolossé 3:23)

Ahogy belépsz az előtted álló, céltudatosan eltervezett évtizedbe, fontos, hogy észrevedd, hogy a munkád lehet egy olyan cselekedet, mellyel kifejezed Isten felé az imádatodat. Valójában, ha azt szeretném, hogy Isten áldása legyen a pénzügyeimen, akkor a hivatásomat mindenképp egy Istent imádó cselekedetté kell alakítanom. Mit is jelent ez? Arról beszélek, hogy nem számít, mit csinálsz – utcát sepersz, egy vállalat főnöke vagy épp főállású anya vagy – a munkád több mint egyszerű munka. A Biblia azt írja, hogy amíg itt vagy a földön, használd a munkádat az imádat egy kifejeződéseként. Ez azt jelenti, hogy bármit is teszel, azt tedd lelkesedéssel. Ha nincs benne szíved-lelked, akkor nem a számodra megfelelő munkát végzed. Ha nem úgy végzed, hogy szíved-lelked benne van, akkor bűnt követsz el. Nem én mondom ezt, hanem a Biblia. Miért dolgozzunk teljes szívvel-lélekkel? Mert „az Úrnak” dolgozol, és „nem az embereknek”. Tegnap megtudtuk, hogy Isten a bérünk és az „ellátmányunk”. Ő a „főnököd” is. Lehet, hogy van valaki, aki a „felügyelő” szerepét tölti be, de te valójában egy magasabb hatalmat szolgálsz. Nem számít, mit teszek, legyen az egy étel elkészítése, egy számla aláírása, egy elemzés elvégzése, egy üzlet megkötése, értékesítés, kézbesítés – akármi is legyen, úgy kell elvégeznem, mintha Istennek végezném, így az imádat egy kifejeződése lesz. Luther Márton, aki a reformáció elindítója volt, azt vallotta, hogy akár tehenet is fejhetünk Isten dicsőségére. WC-t is pucolhatsz Isten dicsőségére. Miért? A magatartásod árulja el, hogy „Istenem, amit teszek, azt érted teszem”. Például, vegyük azt, hogy ágyakat vetsz meg egy hotelben. Mindjárt szebben veted meg azokat az ágyakat, ha arra gondolsz, hogy „úgy teszem ezt, mintha Jézus aludna azokban az ágyakban”. Ha mindenhez úgy viszonyulnál, mintha Istennek tennéd, és nem úgy, mintha embereknek, hogyan változna meg a munkához való viszonyod?

(Forrás: Napi remény)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: