Szerző: andrelowoa | november 24, 2010

Napi áhítat – 2010-11-23 – Ap.Csel 15,1-20

„Némelyek, aki Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: ’Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek’… Péter így szólt: …’Miért kísértitek Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet mi sem tudunk elhordozni? … Mi is éppúgy az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk, mint azok.’” Ap.Csel 15,1-20

Érdemes és tanulságos végig olvasni az elso, jeruzsálemi zsinat történetét. A keresztyén egyház kezdettol fogva nem volt egységes. Gyakorlatában alkalmazkodott hívei állapotához. Az elso keresztyének zsidók voltak, természetesen tartották tovább is a zsidó kóser szabályait. A pogányokból lett keresztyéneknél ez szóba se került, ez pedig megbotránkoztatta a zsidó keresztyéneket, akik így asztalhoz ülni sem tudtak velük együtt. A kérdést rendezni kellett. Összegyultek hát az apostolok és az egyház többi vezetoi, alapos, kemény vita után a Szentlélek irányítása alatt megegyeztek és minden keresztyénre kötelezo törvényt hoztak. Eszerint a zsidó származásúak ezután is tartsák meg a mózesi törvényt, a pogány származásúakat ez ne kötelezze. Ezzel megszületett és még évszázadokig fennállt a két felekezet. Ez volt az osi ökuménia. Mindketto a maga törvénye szerint élt, kölcsönös testvéri szeretetben. Ma is ez a keresztyén közösség egyetlen útja. Akkor még tudták, hogy „mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk, mint azok.” Ma ezt meg kell tanulni.

Uram, Istenem, ma is olyan kellemetlen az, hogy a Krisztus követoi nem tudnak téged egyféleképpen imádni és szolgálni. Mennyi harc, mennyi átok származott ebbol, milyen sok családban okoz ma is meghasonlást. Köszönöm, hogy annyi csapás után kezdjük megtanulni egymás megbecsülését anélkül, hogy saját meggyozodésérol bármelyik félnek le kellene mondania. Adj békességet közöttünk, Atyánk. Taníts meg arra, hogy mindnyájunk imája kedves elotted. Hogy mi tudjuk tisztán megorizni református, megtisztított hitünket, a veled való közvetlen közösség ajándékát, de tartsuk testvérünknek azokat is, akik másféleképpen keresnek téged, s tanuljuk meg testvérként szeretni minden gyermekedet. Ámen.

(Varga László: Isten asztaláról)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: