Szerző: andrelowoa | november 24, 2010

November 24.

Uram, szereteted az égig ér, hűséged a fellegekig!

A keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak,
akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek
ereje. (1Kor 1,18)

Mit is mond nekünk ma a kereszt üzenete? Ott ment
végbe minden idők legnagyobb ítélete Jézuson, aki
magára vette bűneink súlyát, és minden vétkünket ő
hordozta. A kereszt üzenete számunkra a következő:
Jézus, a “húsvéti Bárány” feláldoztatott értünk, hogy
nekünk örök életünk lehessen. Ez viszont bolondság
azoknak, akik mit sem törődnek Krisztussal, de az, aki
elfogadja Jézus váltságdíját, annak egy életre szóló
biztonságot és boldogságot jelent.
Ahogyan a kereszten a gerendák keresztezik egymást,
úgy a kereszt számunkra válaszutat jelent. A
keresztnél válnak szét az emberek. Itt nem létezik
semleges sarok. Mindenkinek dönteni kell, és állást
kell foglalnia! Aki nem néz fel Jézusra, az ellene
van. Ezért akik bolondságnak tartják mindazt, ami a
kereszten történt, azoknak ez a vesztét jelenti. Ne
dobjuk el magunktól az Úr Jézus Krisztustól jövő
váltságdíjat és bűnbocsánatot! Ne tartsuk egyszerű
bolondságnak a keresztről szóló örömüzenetet, és ne
tartsuk bolondságnak Jézus halálát és feltámadását!
Inkább ragadjuk meg, és kapaszkodjunk abba az
ígéretbe, amelyet maga Jézus adott minden embernek:
Aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki
pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert
mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri,
lelkében pedig kárt vall?

Végtelensége ellenére halandó lett értünk, életét
adta, hogy Életet szerezzen. Most már általa élünk, s
belésimulva reméljük meglelni a Harmóniát, melyet
parányi atommagként mindannyiunk szívében elvetett.
(Simon András)

Úr Jézus Krisztus! Köszönjük neked, hogy meghaltál
értünk a kereszten, és magadra vetted bűneink súlyát.
Köszönjük, hogy a kereszt üzenete nem bolondság a
számunkra, hanem új életet ad, és a tőled jövő erőt
ígéri minden téged követő számára. Ámen.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: