Szerző: andrelowoa | november 26, 2010

NOVEMBER 26., PÉNTEK

A feltámadás nem előnyökre vagy hátrányokra épül
1Thesszalonika 4,15–16
Sokszor és sokféle felállásban köszön vissza a téveszme: „valahogy muszáj
többnek látnom és láttatnom magam ahhoz, hogy biztosítva érezzem magam”.
Előjön abban, hogy kegyességi ismérveket és szabályokat gyártunk a jelen
atyafiságának méricskéléséhez, de előjöhet abban is, ahogy a múlt egyházához
és hívőihez állunk. Néha nosztalgikusan az egekig magasztaljuk, a nyilvánvaló
tévedéseiket sem látva meg. Máskor meg az előző korszakok keresztyéneire
úgy gondolunk, mint akik nem is voltak igazi hívők, majd most mi valósítjuk
meg igazán a hitet. A baptistának például a hitélet az anabaptisták megjelenésével
kezdődik, az addig eltelt idők egyháztörténete kimondatlan ugyan, de a
tévelygők korának minősül. Egy karizmatikusnak az igazi korszak még rövidebben
a közelmúlt terméke, ő úgy látta, hogy a kommunista rezsim alatt működők
nem teljesítették be a küldetésüket, de most majd ők…
Vajon miért gondolták némelyek, hogy az elhunyt hívőket megelőzik Isten
országában? Pál ezen utalása mögött némelyek azt sejtik, hogy a kora keresztyénség
azon tévedését kell keresnünk, miszerint az Úr eljövetele egy generáció
alatt megtörténik. Ha így lett volna, ez akkor se jogosít fel arra senkit, hogy a
meghaltakat, csak azért, mert meghaltak, hátrányban levőnek érezze. Az ilyen,
sokszor tudat alatti leminősítésről kellene lenevelnünk magunkat! /KM/
A megtérés parancsa
Apostolok cselekedetei 17,22–31
„A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek,
hogy mindenki mindenütt térjen meg.”
Sok hibásan látó és hibás látásához ragaszkodó téveszti el a dolgot, amikor
úgy gondol a tévedésére, hogy ez legfeljebb egy kis hibácska, amit maximálisan
ellensúlyoz a túlfűtött vallásos érzület, aminek nevében és hevében megéli azt.
Egészen más dolog eredendően tévedésben élni, aztán felismerve az igazságot,
változtatni, mint amikor valaki akkor is ragaszkodik tévedéseihez, ha
azokat akár igei érvekkel megcáfolták már (csak ő nem akart tudomást venni
ezekről az érvekről), akár az élet maga mutatott rá a hibás úton járás problémájára,
csak ezt nem akarja elismerni. Az előbbi bocsánatos dolog és még
korrigálható, az utóbbi azonban a Szentlélek ellen való bűn.
Kellő élességgel és a várható következmények teljes felismerésével látjuk-e
ennek a fontosságát, súlyát és felelősségét? Hogyan fogadjuk, amikor Isten szeretné
korrigálni eddigi életlátásunkat, legyen szó az első megtérésre hívó üzenetről
vagy a kezdeti naiv, saját elképzelésekre épült hitről, a közösségi tradícióba vagy
a kegyességi csoport látásába rosszul rögződött tévedésekről? Kiigazítjuk a tévedéseket,
vagy kényelmességből, érdekből, rosszul értelmezett szolidaritásból
vagy hűségből ragaszkodunk hozzájuk? Sok múlik a válaszunkon! /KM/


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: