Szerző: andrelowoa | december 4, 2010

2010. december 3. péntek Ferenc, Olívia napja 1252.

A mai nap meditációs fogalma:
Feladataink…

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy bölcsüljek Általad, s életem kis és nagy csodáiból legalább részben megérthessem akaratodat! Ámen

Jézus mondja: Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: URam, URam, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Mt 7,21

Nincs nehezebb, de szebb feladat sem életünkben, mint a gyermeknevelés. A testi szükségleteikről való gondoskodáson túl egész emberségünket igénybevevő kihívás az, hogy megtanítsuk őket a helyes emberszeretetre, s legalább 20-25 éven át eléjük éljük az élet szeretetébe szőtt tudásunkat, az “okos istentiszteletet”. Mert túl azon, hogy szeretjük őket, s viszontszeretnek ők is, különlegesen szép, életünk kiteljesedését munkáló hivatás, valakit az Isten országa felé terelgetni. Aki csak hallomásból, közhelyes kijelentésekből szedegeti össze egyház-, s Isten-képének mozaikdarabjait, az úgy véli, az Isten-felé terelgetés elsődleges feladata a papé, a lelkészé, a prédikátoré. Valóban fontos, hogy a plébános vagy a lelkész lelki-pásztora is legyen övéinek, de a felelősség – s ez furcsán hangzik -, de elsősorban nem az ő vállukon nyugszik! Felelőssége az egyházi embernek “csak” abban van – s ez egyáltalán nem kevés, kínlódnak is eleget a vélt és valós elvárások miatt -, hogy legjobb tudása és meggyőződése szerint segítse az Isten országát keresőket. Az istenes dolgokat illetően azonban a gyermekek számára a leghitelesebb emberek nem a papok és a hittantanárok, hanem a szülők. Ezért van az, hogy a szülői feladatát hanyagul ellátók egy életre megkeseríthetik az utódok életét… A szülői magatartás ugyanis alapvetően befolyásolja a gyermekek Isten-felfogásának alakulását, fejlődését.

Kezdő szülőként talán még nem is tudatosul bennünk, hogy mennyi mindent adhatunk, s mi mindent vehetünk el gyermekeinktől. A szülői hivatását felelősséggel megélő édesapa és édesanya olyan lelki fegyverzetet adhat gyermekük kezébe, mely egy életen át biztonságot teremt számukra. Az elhívatott szülő pajzs a kisgyermek számára, s egyben példa is, hogy ha majd felnőtté válik, akkor ő is pajzsként állhasson meg övéi számára. Mert minden generációnak meg kell vívni az élet-csatákat, egzisztenciális küzdelem nélkül nincs Isten-ismeret, s önmagunkkal való harc nélkül nincs bölcsülés se! S ha nem jutunk el az isteni kegyelem felismerésére… az súlyos következményekkel jár!

A Mester szavai nem elítélőek, de komoly elgondolkodásra inspirálóak. MIről is van szó? Arról, hogy nem a beszédben jeleskedők, az elméleteket gyártók, az aktuálisan favorizált megmondóemberek mennek be a mennyek országába, hanem csak azok, akik cselekszik a mennyei Atya akaratát! Ez pedig elég nyilvánvaló, hogy mit jelent: az Élet szolgálatát, az Isten partnereként. Ebben rejlik az emberlétünk méltósága, ebben fogható meg néhányévtizedes ittlétünk tartalma, ez ad örömöt és teremt békét nyugtalankodó, folyamatosan biztonságot kereső lelkünkben…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: