Szerző: andrelowoa | december 5, 2010

DECEMBER 5., VASÁRNAP

A hiábavaló áldozat
Ámósz 5,16–27
Van hiábavaló áldozat? Igen, a lélektelen, a pusztán megszokásból vagy
Isten „lekenyerezéséért” hozott áldozat hiábavaló.
Izrael fiai a vallási szokásoknak mindenben igyekeztek eleget tenni. Ünnepeket
ültek. Égőáldozatot, ételáldozatot és hálaáldozatot áldoztak az Úrnak.
Csak a szívüket nem akarták áldozni, azt bálványaiknak tartogatták (26.
v.). Lelkesen énekeltek, hárfát pengettek, és mindezt felszínes megszokásból,
azt gondolván, hogy ez az Úrnak elég. Az Úr a próféta által leleplezte álkegyességüket,
és kihirdette felettük az ítéletet, ami be is következett.
Ennek a fejezetnek az első feléből kitűnik, hogy milyenek voltak valójában.
Az igazságot földre tiporták. Pedig az ige arra tanít: „Az igazságosság felmagasztalja
a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek” (Péld 14,34).
„Gyűlölik azt, aki dorgálni mer a kapuban, és utálják, aki megmondja az igazat.”
(10. v.)
Vajon ma más a helyzet? Nem fenyeget-e bennünket is a hiábavaló áldozat,
a lélektelen vallásosság? Szeretünk ünnepelni. A kérdés csak az, hogy Isten
dicsőségére vagy a magunk kedvtelésére. Áldozatot is hozunk, de kérdés,
hogy önmagunkat is oda tudjuk-e áldozni az Úrnak. Mennyire szeretjük az
igazságot? Csak annyira, hogy másokat számon kérjünk, vagy annyira, hogy
el tudjuk viselni a dorgálást, esetleg meg is tudjuk köszönni?
Az Úr nem változott. Abűnösök áldozatát ma is utálja. Felesleges minden
olyan erőfeszítés, amely arra irányul, hogy bűneinkben megmaradva nyerjük
el Isten jóindulatát.
Hozzá jöhetünk úgy, amint vagyunk, de nem maradhatunk úgy, amint
vagyunk. Akülsőség magában nem elég. Fontos a külső is, a megjelenési forma,
a csomagolás, de nem helyettesíti a tartalmat. Ha szépen becsomagolva
kapnánk romlott árut, nem vigasztalna az, hogy milyen szép a csomagolása,
hanem még inkább bántana, hogy így becsaptak bennünket. Istent nem lehet
becsapni szép külsővel, ha a szívünk távol van tőle.
Adventi időket élünk. Várjuk a karácsonyt, Jézus Krisztus születésének
ünnepét. Ez az ünnep egymás megajándékozásának az ünnepe is lesz. Sokan
már rég elkezdték gyűjteni az ajándékot, nem kis áldozatot vállalva szeretteikért.
Vajon sikerül majd igazi örömöt szerezni?
Ma még nem késő arra gondolni, hogy ne hozzunk hiábavaló áldozatot a
fő ünnepeltnek sem. Nem nagy anyagi áldozatot kíván tőlünk. Közülünk a
legszegényebb is meg tudja hozni ezt az áldozatot. Önmagunk odaáldozása
a legkedvesebb ajándék. Szívünk teljes szeretetével és hűségével.
Valljuk meg bűnbánattal, ha mi is hoztunk hiábavaló áldozatot, amellyel
nem örömére, hanem szomorúságára voltunk, és kérjük bocsánatát! /NZ/


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: