Szerző: andrelowoa | december 10, 2010

KIRE HALLGATSZ?

“A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok!” Ézsaiás 8,20

Vajon kire hallgatsz? Azokra, akikről azt mondja az Ige: “A Sion hegyén lakó Seregek Urától vagyunk mi!” Vajon ott kérdezősködsz, ott keresed az Úr akaratát? Kétféle szellemi hatalom van. Két hang szól mindig. A kettő ellentmond egymásnak. Az egyik biztat, tedd meg! A másik azt mondja, hogy nem lesz ez jó, ne tedd! Rádióban hányszor nem tudsz valamit tisztán fogni, mert másik adó is beleszól. Hol az egyik a hangosabb, hol a másik. Istennek seregei vannak, de van egy másik sereg is, és annak is ura van. A démonvilág is hatalmas sereg. Nem csak őrző angyalok vannak, hanem őrző ördögök is. Annak az embernek az életében, aki nem Isten szavára hallgat, nincs hajnal, belevész az élet sötétségébe. Nincs hajnal, mert nincs hajnalcsillag. Jézus ama fényes haj-nali csillag, Aki jelzi a hajnalt. Felkelt már a szívedben, életedben? Megvilágosíthatott-e már? Gyerekkoromban mindig a regény végét olvastam el először. Amikor tudtam, hogy mi lesz a vége, nem kellett tovább izgulnom. Amikor megtértem, úgy éreztem, elolvastam az életem regényének a végét. Láttam, hol végződik: “Amit szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek” (1Kor 2,9). Megkaptam a bizonyosságot, hogy hova megyek. Bármi érhet a földön, látom a boldog véget. A bizonyságtételre hallgass! Isten kitárja előtted mentő szeretetét az Úr Jézus Krisztusban ebben az adventben is. Várva vár egy igazi, boldog, szabad, az ő tanítására hallgató életre. “Jöjjetek én hozzám!” Engedj a szavának!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: