Szerző: andrelowoa | december 14, 2010

2010. december 14. kedd

A bűnnel kapcsolatban, különböző elméletek vannak.

Az ateista elmélet.
Isten létezését tagadja így a bűn létezését is visszautasítja.

Evolúciós elmélet.
Mivel az ember egy fejlődésen ment keresztül, valójában egy állat, aki az állati ösztöneire hallgat. Ezt viszont nem lehet bűnnek tekinteni. Elutasítják azt, hogy az ember egy erkölcsi lény, és hasonlatos Isten képmására.

Hedonista elmélet.
A szó gyökere= élvezet. Azt vallják, hogy egyszer élünk és azt használjuk ki, minden ami jól esik azt élvezzük.
Ha egy ember eltompítja a lelkiismeretét, akkor a Szent Szellem sem tudja meggyőzni a bűneiről.

Hamis vallások.

Keresztény tudomány.
Az ember képtelen a bűnre, a bűn a halandó elme hibája. Az ember csak gondolja, hogy a bűn létezik, de ha a gondolkodását kijavítja, a bűn megszűnik létezni.

Spiritizmus.
Az ember sohasem bukott el. A gonosz nem létezik, a sors rendezi az életet. Mindenkinek meg van a sorsa.

Jehova tanúi.
A halál a lét megszűnése, a bűn fizetsége. Most senki sem a saját bűne miatt hal meg, hanem Ádámban mindenki halott. Majd a millennium vagy a helyreállítás napján, minden ember felel a saját bűnéért.

Teozófia.
Az ember lelke vándorol, és a jó vagy rossz magaviselete határozza meg azt a testet, amelyikben a sikeres születés után megjelenik.

Mormonizmus.
Szerintük Ádámnak szükségszerű volt, hogy vegyen a tiltott gyümölcsből mert egyébként nem ismerhette volna meg a jót és a rosszat, és nem lettek volna halandó utódai sem.

Láthatjuk, hogy milyen sokféle a félrevezetés. Az emberek nagyon sokszor oda mennek ahol a saját elképzelésüket tudják érvényesíteni. Ami nekik kényelmes, a bűneiket el tudják fedezni. Megalkuvás a bűnnel, így tudnám kifejezni. De akik ismerik a Szent Írást, azok tudják, hogy két Urnak nem szolgálhatunk.

“Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Máté ev. 6,24


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: