Szerző: andrelowoa | december 16, 2010

ERőS ALAP

“Halld meg Jósua, te főpap: Ímé, bizony előhozom az én szolgámat: Csemetét!” Zakariás 3,8

Aki az Úr előtt áll, azzal csodálatos dolgok történnek. Levetkőztetik, és tiszta ruhába öltöztetik. Enélkül senki nem lehet boldog. Amíg a bűn emészt, boldogtalan vagy. Isten előhozza Csemetét – a gyermek Jézust. Nem felnőttet, a testté lett gyermeket. Előhozta a betlehemi istállóba, jászolba. “Egy követ tettem le… erős alappal” (Ézs 28,16). A kő ez a gyermek – Jézus. őreá épül Isten országa. Rá építetted-e már az életedet? “Egy kövön hét szem.” Ez az Isten-ember úgy lát, ahogy senki. Minden irányban mindent teljesen lát ezen a földön. Mindent ért. Benne van a teljesség! A teljes tudás, a teljes hatalom, a teljes szeretet ebben a Csemetében, ezen az egy kövön. “Én faragom annak faragványait, így szól a Seregeknek Ura.” Jézus életét Isten keze vésővel faragta, véste. Isten nagyon mélyre tette ezt a követ – a jászolba. Az alapkövet mélyre kell tenni. Soha ne lázadjunk azon, ami velünk történik. Isten a 12 éves Jézust engedelmesnek faragta. Az, Aki maga az értelem volt, alárendelte magát szüleinek. Isten vésője mélyre vés a szülők szívében is. Meg kell érteniük, hogy ez a gyermek nem a miénk. Ezt a követ Isten faragja. Másnak faragja, mint amilyen a többi ember. Jézusnak egyetlen mozdulata nem volt önmagáért. Jézus arca beteget, bűnöst, nyomorultat szerető arc. Működik a véső! Az áruló tanítványnak Jézus azt mondja: Barátom. Szívéig ér a véső! Péter – akire az anyaszentegyházat akarta építeni – megtagadja. Isten addig faragja, amíg el nem hangzik: “Elvégeztetett!” “Eltörlöm a föld álnokságait egy napon.” Nagypénteken!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: