Január 10.

Jöjj, add segítségedet mindahhoz, amihez kevés saját
erőnk!

Törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre,
állhatatosságra, szelídlelkűségre. (1Tim 6,11)

Meztelennek érzem magam. Védtelennek.
Kiszolgáltatottnak. Úgy érzem, a világ legkisebb
szellője is megölne. Felkapok valamit, hogy ne fázzak.
Felöltöm magamra az igazságot. Így már jobb egy kicsit.
De a szellő erősebben fúj. Felveszem hát a kegyességet
is. Így már jobb.
A szellő azonban széllé erősödik, és kitartóan
ostromol. Felkapom tehát a hitet is. Így már sokkal
jobb.
Ekkor a szél feltámad és felkavarja a port. Így a
szeretetet is magamra veszem. Így már egészen más.
De a szél nem tántorít, zúgni kezd, és elsötétül az
ég. Felöltöm hát az állhatatosságot. Így már
sokkal-sokkal jobb.
A szél viharossá erősödik, felhők gyűlnek az égre, és
elered a zápor. Magamra kapom a szelídlelkűséget is,
az utolsó ruhadarabot. Így már nem is lehet jobb.
A szél tombolni kezd, a zápor ömlik, villámok
cikáznak, és mennydörgés szaggatja a környéket. De már
nem kell magamra vennem semmit. Legyőzhetetlen vagyok.

Azt az ügyet, amely tartós győzelmet akar aratni,
vidám, ártatlan embernek kell képviselnie. (Henrik
Ibsen)

Istenem! Mindennap felkelek, hogy a saját lábamra
álljak. Mindennap felkelek, és újra az élet sűrűjében
állok. Naponta ki kell állnom embereket. Mindennap ez
áll rám és az egész világra körülöttem: mindenben és
minden mögött te állsz, Istenem! Köszönöm, hogy
naponta mellettem állsz és kiállsz mellettem. Adj,
kérlek, állóképességet nekem is, és támogass, hogy
megálljak a hitben, reményben és a tőled tanult
szeretetben. Ámen.