Olvasó gondolkodó

A POKOL TÖRTÉNETE RÖVIDEN
POGÁNY HITNÉZETEKBEN GYÖKEREZIK: Az ősi egyiptomiak hittek egy tüzes pokol létezésében. Egy könyv, az Amduat, melynek megírását i. e. 1375-re teszik, beszél azokról, akiket „fejjel lefelé levetnek a tüzes gödrökbe; és . . . nem fognak megszabadulni onnan, és . . . nem tudnak kimenekülni a lángok közül.” Egy görög filozófus, Plutarkhosz (i. sz. körülbelül 46–120) írt az alvilágban levőkről: „Jajveszékelve kiáltoztak, miközben félelmetes kínzásnak és megalázó, gyötrelmes büntetésnek vetették őket alá.”
MEGFERTŐZI A JUDAIZMUST: Josephus történetíró (i. sz. 37– körülbelül 100) beszámolt róla, hogy egy zsidó szekta tagjai, az esszénusok hittek abban, hogy „a lélek . . . halhatatlan, s örökké él”. Továbbá ezt is írta: „A görög filozófusok véleményével egyezően azt állítják, hogy . . . a gonoszok sötét és jéghideg barlangba kerülnek, örök szenvedésre.”
MEGHONOSODIK A „KERESZTÉNYSÉGEN” BELÜL: Egy apokrif könyv, mely az i. sz. második században íródott, a Péter apokalipszise ezt mondja a gonoszokról: „Kiolthatatlan tűz van fenntartva számukra.” Ezt is kijelenti: „Ezrail, a harag angyala férfiakat és nőket hoz, akiknek a fél teste ég, és beveti őket a sötétség helyére, az emberek poklába, és egy szellem, a harag szelleme bünteti őket.” Ugyanebben a korban élt Antiochiai Theophilosz, egy író, aki a görög prófétanőt, Szibillát idézi. A prófétanő megjósolta, hogy a gonoszok meg lesznek büntetve: „Lángoló tűznek izzása közeleg hát rátok, és lobogó ragyogás emészt majd fel”. Theophilosz szerint „ez mind igaz, hasznos és helyes, úgyhogy minden embernek javára lehet”.
A KÖZÉPKORBAN A TÜZES POKOLLAL IGAZOLJÁK AZ ERŐSZAKOT: I. Mária, Anglia királynője (1553–1558), aki Véres Máriaként vált ismertté, mert közel 300 protestánst máglyán megégetett, állítólag ezt mondta: „Mivel az eretnekek lelkei ezután örökké a pokolban fognak égni, nincs helyénvalóbb, mint az, hogy utánozzam az isteni bosszút azáltal, hogy megégetem őket itt a földön.”
EGY MAI MEGHATÁROZÁS: Az utóbbi években néhány felekezet átdolgozta a pokolról szóló tantételét. Például az anglikán egyház tantételekkel foglalkozó bizottsága 1995-ben kijelentette: „A pokol nem örökkévaló kínszenvedést jelent, hanem az Istennel nyilvánvalóan és teljesen szembehelyezkedők végleges és visszafordíthatatlan választásának egyedüli lehetséges következményét: a teljes megsemmisülést.”
Mire utalt Jézus, amikor azt mondta, hogy lesz, aki ’a pokolba kerül’? A Márk 9:47-ben ’pokol’ szóval fordított eredeti görög kifejezés a Ge′en·na. Ez a szó a héber Gé Hin·nóm′ szóból származik, melynek jelentése ’Hinnom-völgy’. A Hinnom-völgy közvetlenül az ókori Jeruzsálem mellett volt. Az izraelita királyok korában gyermekáldozatokat mutattak ott be; ez egy olyan visszataszító szokás volt, melyet Isten elítélt. Ő azt mondta, hogy kiirtja azokat, akik a hamis imádat ezen szokását gyakorolják. Így a Hinnom-völgyet ’az öldöklés völgyének’ nevezik majd, ahol „e nép halottai” temetetlenek lesznek (Jeremiás 7:30–34, Újfordítású revideált Biblia). Jehova ezáltal megjövendölte, hogy a Hinnom-völgy a holttestek tömeges megsemmisítésének helye lesz, nem pedig az élő áldozatok kínzásának helye.
Jézus napjaiban Jeruzsálem lakói szeméttelepként használták a Hinnom-völgyet. Ide dobták néhány aljas bűnözőnek a holttestét is, és itt folyamatosan égett a tűz, hogy megeméssze a szemetet és a holttesteket.
Amikor Jézus az el nem pusztuló féregről és a kiolthatatlan tűzről beszélt, nyilvánvalóan az Ézsaiás 66:24-re utalt. Azoknak a holttestével kapcsolatban, „a kik [Isten ellen] vétkeztek”, Ézsaiás azt mondja, hogy „az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik” (Károli-fordítás). Jézus és a hallgatói tudták, hogy Ézsaiásnak ezen szavai arra utalnak, hogy miként bánnak azoknak a holttestével, akik nem érdemlik meg, hogy eltemessék őket.
Jézus tehát úgy utalt a Hinnom-völgyre, vagyis a Gyehennára, mint ami találóan szemlélteti a feltámadás reménysége nélküli halált. Nyilvánvalóvá tette, mit értett a „gyehenna” szó alatt, amikor figyelmeztetett, hogy Isten „mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában” (Máté 10:28, Kár.). A gyehenna az örök halál jelképe, nem pedig az örök gyötrelemé.
Szó szerinti vagy jelképes az az ’örök tűz’, amelyre Jézus felhívta a figyelmet? Figyeld meg, hogy a Jézus által említett ’örök tűz’, mely a Máté 25:41-ben szerepel, „a sátánnak és angyalainak” készült. Gondolod, hogy a szó szerinti tűz megégetheti a szellemteremtményeket? Vagy Jézus jelképes értelemben használta a ’tűz’ kifejezést? Ugyanebben a beszédben a ’juhok’ és ’kecskék’ kifejezés természetesen nem szó szerint értendő; ezek szóképek, melyek kétféle embertípust ábrázolnak (Máté 25:32, 33). Az örök tűz, melyről Jézus beszélt, jelképes értelemben égeti el teljesen a gonoszokat.
Milyen értelemben mennek a gonoszok „örök büntetésre”? Bár a legtöbb fordítás a „büntetés” szót használja a Máté 25:46-ban, a görög ko′la·szin szónak az alapjelentése az, hogy ’megfékezni a fák növekedését’, vagyis lemetszeni, levágni a felesleges ágakat. Tehát miközben a juhszerű személyek örök életet kapnak, a bűnbánatot nem gyakorló kecskeszerű egyének ’örök büntetést’ szenvednek, örökre kivágattatva az életből.
Mit gondolsz?
Jézus soha nem tanította azt, hogy az embereknek halhatatlan lelkük van, de a halottak feltámadásáról gyakran beszélt (Lukács 14:13, 14; János 5:25–29; 11:25). Miért mondta Jézus azt, hogy a halottak feltámadnak, ha úgy gondolta, hogy a lelkük nem halt meg?
Jézus azt sem tanította, hogy Isten kegyetlenül kínozza a gonoszokat örökké. Ehelyett ezt mondta: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (János 3:16, Kat.). Miért utalt Jézus arra, hogy akik nem hisznek benne, azok meg fognak halni? Ha valóban arra gondolt, hogy a tüzes pokol kínját elszenvedve fognak örökké élni, akkor nem azt mondta volna?
Az a tantétel, miszerint a pokol a gyötrelem helye, nem a Biblián alapul. Ehelyett ez egy keresztény tanításként feltüntetett pogány hitnézet.

Olvassátok el:
http://www.freeweb.hu/katolikus-honlap/0701/bucsu.htm
http://www.depositum.hu/pokol.html

A pokol létezése a kinyilatkoztatásban egyértelműen szerepel. Üdvözítőnk gyakran beszél a pokolról, hogy óvjon bennünket tőle: „Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gyehennára vettessék.” (Mt 5,29) „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani.” (Mt 10,28) És a farizeusoknak ezt kiáltja oda: „Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?” (Mt 23,33)
Ezen túlmenően Isten látomásban számos személynek megmutatta a poklot, mint például a Fatima-i gyermekeknek: „A Szent Szűz kitárta karjait… Mintha valami fénysáv hatolt volna belőlük a földre. Egyszerre hatalmas lángtengert pillantottunk meg. Tele volt ördögökkel és kárhozott lelkekkel. Mintha átlátszó, izzó fekete és bronzszínű emberi alakok lettek volna. A tűzben ide-oda úszkáltak. Belsejükből füst és láng tört ki… Közben fájdalmukban és reménytelenségükben sikoltoztak és nyögtek…. Az ördögök úgy néztek ki, mint utálatos, ismeretlen állatok, ijesztő és szörnyű formájuk volt, de azok is átlátszók és feketék voltak. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. Hála legyen Égi Anyánknak, aki korábban megígérte nekünk, hogy a mennybe vezet bennünket. Ha ez nem lett volna így, akkor azt hiszem, az ijedtségtől és döbbenettől meghaltunk volna.” (Lucia nővér Fatimáról beszél, 100. o.)

A pokol az isteni igazságosság egyik követelménye, mert ezen a földön az igazságosság nem mindig érvényesül. Naponta olvasunk például borzalmas gonosztettekről, gyilkosságokról, gyermekek szörnyűséges bántalmazásáról, megerőszakolásokról stb. A tettesek gyakorta nem kapják meg méltó büntetésüket. Nem igazságos dolog akkor, hogy van pokol? Milyen elképzelésük van azoknak az igazságról, akik úgy vélik, hogy nincs pokol, hanem mindenki a mennybe jut? De ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: a pokolba nem csak a gyilkosok és veszélyes bűnözők kerülnek, hanem olyanok is, akik más súlyos bűn által elfordultak Istentől, és ezt őszintén nem bánták és nem gyónták meg (ahogy lehetőségük nyílt erre).
A pokol büntetései szörnyűségesek és semmilyen földi kínhoz nem hasonlíthatóak. A legsúlyosabb büntetés az Istentől való elvetettség, az Isten boldogságos látásából való kirekesztettség. Ha az ember evilágon nem is szenved az Istentől való elválástól, a pokol kárhozottjai már világosan tudják, hogy Isten számára teremtettek, hogy minden, amiben részük volt Istentől származott, és hogy egyedül Isten az, aki létüknek értelmet adhat. De mivel ők elfordultak Tőle, rettenetes meghasonlottságban, belső ellentmondásban élnek. A kárhozottak másik fenyítése a démonoknak való teljes kiszolgáltatottságukból áll. Mivel földi életükben a démonokat követték, most megérdemlik, hogy ezek kínzásától szenvedjenek. Hogy mit jelent ezeknek a gonosz szellemeknek védtelenül kiszolgáltatva lenni, arról talán valamelyes fogalmat kaphatunk a megszállottakról szóló leírásokból.
Végezetül a kárhozottakat a pokolbeli tűz is kínozni fogja. Az Üdvözítő az Utolsó Ítéletkor így fog hozzájuk szólni: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak.” (Mt 25,41) És Jézus más alkalommal ezt mondta: „Jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, a kiolthatatlan tűzre.” (Mk 9,43) Az az ellenvetés, mely szerint tisztán szellemi lények, mint amilyenek a démonok vagy a lelkek, nem szenvedhetnek anyagi tűztől, nem tartható fenn. Ha a lélek ebben az életben annyira össze van kötve a testtel, hogy a test szenvedései az ő szenvedései is, akkor az is lehetséges, hogy ő is szenvedjen a tűztől. Az igaz, hogy a tűznek nincs természetes ereje, amivel a léleknek árthat. De a pokolbéli tűz Isten büntető eszköze, így Isten természetfeletti erőt adott neki. Ezenkívül a test feltámadása után a kárhozottak testükön is elszenvedik a tűz kínjait.

A pokol büntetésében az a legszörnyűbb, hogy az egész örökkévalóságra szól. Az Üdvözítő nem csak „örök tűzről” (Mt 25,41) beszél, hanem „örök büntetésről” is, mely ellentétben áll az igazak örök életével (Mt 25,46). Ha a pokol büntetése nem lenne örökké tartó, akkor a pokolban remény is lenne, legalábbis remény a kínok befejeződésére. Viszont a pokolban nincs remény; az elátkozottaknak csak a kétségbeesés marad. „Általam juttok a kínok birodalmába, általam juttok az örök szenvedésbe. … Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”, áll ezért Dante-nál a pokol bejárata fölött kiírva. Az örök büntetésre az okot végülis az elátkozottaknak a rosszban való megátalkodottsága adja. Ezek Isten elleni örök gyűlöletben élnek, képtelenek a bűnbánatra és a szeretetre. Ezért mondják, ha a pokolban lenne gyóntatószék, melyben az elátkozottak bűnbocsánatot nyerhetnének, e szék üresen állna!

Sokan jutnak a pokolba? Sajnos, igen. Sőt, a teológusok többsége a II. Vatikánumig azon a véleményen volt, hogy az emberek többsége a pokolba jut, mivel az Üdvözítő ezt mondta: „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7,13-14) A Fatima-i gyermekek kijelentései sem nyújtanak optimizmusra okot. Jácinta olykor felkiáltott: „Sokat kell imádkozni, hogy a lelkeket megmentsük a pokoltól. Olyan sokan vannak, akik oda jutnak, olyan sokan!” És Lucia nővér nyomatékosan azt mondta egy papnak, aki bizakodóan nyilatkozott előtte a legtöbb ember üdvösségével kapcsolatban: „Nem, páter, sokan vannak, akik elkárhoznak.”

Gondoljunk gyakrabban a pokolra. „A pokol létezik és én beleeshetek”, ennek a gondolatnak el kell riasztania bennünket attól, hogy bűnt kövessünk el vagy bűnben maradjunk. Természetesen igyekeznünk kell, hogy a bűnt Isten iránti szeretetünkből kerüljük és nem csak a pokoltól való félelmünkből, de heves kísértések közepette a pokolra való gondolás hatásosabb eszköz lehet a kitartáshoz, mint az Isten szeretetére való gondolás, mely ilyen kísértések alatt csak nagyon halványnak és valószerűtlennek tűnhet.

A pokol létezése

Iz 33,11.14 – „leheletem, mint a tűz, megemészt benneteket…. Rémület fogta el Sionban a bűnösöket… Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?”
Sir 21,9 – „Mint egy csomó kóc, olyan a bűnösök gyűlése, a végzetük pedig emésztő tűz lángja.”
Mt 8,12 – „az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”
Mt 25,41 – „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.”
Mt 25,46 – „Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
Mt 3,12; Lk 3,16-17 – A pelyva olthatatlan tűzzel fog égni.
Mk 9,43-49 – „Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre.”
Róm 2,6-9 – „Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem”
2Tessz 1,6-9 – „lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától”
2Pét 2,4 – „Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre”
Jel 14,11 – „Gyötrelmének füstje felszáll örökkön-örökké, és nem találnak nyugtot sem éjjel, sem nappal, mert leborultak a vadállat és képmása előtt, s viselték nevének bélyegét.”
Jel 20,10.15 – „A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették – itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké… Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.”

A pokol fájdalmai

MTörv 32,22 – „Haragomban lángra lobban a tűz, elhatol az alvilág mélyéig.”
Jud 16,17 – „Jaj a nemzeteknek, melyek fölkelnek népem ellen, az Úr, a Mindenható megbünteti őket az ítélet napján. Tűzzel és féreggel veri testüket, fájdalmukban örökké jajgatnak.”
Zsolt 21,10 – „égjenek, mint a kemence tüzében… eméssze meg őket a tűz!
Sir 21,9-10 – „Mint egy csomó kóc, olyan a bűnösök gyűlése, a végzetük pedig emésztő tűz lángja… az út vége az alvilág mélysége.”
Iz 33,14 – „Rémület fogta el Sionban a bűnösöket, az istenteleneket félelem szállta meg: Ki lakhat közülünk együtt az emésztő tűzzel, s melyikünk maradhat az örök lángokhoz közel?”
Iz 34,9-10 – „Patakjai szurokká változnak, a pora kénkővé, és földje égő szurokká lesz… Nem alszik el sem éjjel, sem nappal, füstje örökké gomolyog.”
Mt 8,12 – „az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”
Lk 13,28 – „Lesz sírás és fogcsikorgatás, amikor Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és a prófétákat mind az Isten országában látjátok, magatokat meg kirekesztve.”
2Tessz 1,9 – „örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától”
Jel 14,10 – „Kénköves tűzben fog gyötrődni”
Jel 21,8 – „A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égő kénköves tóba kerülnek.”

Az örökké tartó kárhozat

Iz 66,24 – „látni fogják azok holttestét, akik fellázadtak ellenem. Férgük nem pusztul el, és tüzük nem alszik ki.”
Dán 12,2 – „feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.”
Mt 25,41.46 – „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült… Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
Lk 3,17 – „Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén, a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse.”
1Tessz 4,13 – „ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük.”
2Tessz 1,9 – „örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától”
Jel 20,10.15 – „A sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették – itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké… Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.
Jel 21,27 – „Nem jut oda be tisztátalan, sem gonosztevő, sem hazug, csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.”