Adoniszi sor:
A szapphói versszak negyedik sora. Egy daktilusból és egy trocheusból illetve spondeusból áll. Képlete: (-UU,–) vagy (-UU,-U)
Akció :
A színészi cselekvés, mozgás, gesztus és mimika együttese.
Alba:
A trúbadúr- és a középkori lírában található meg. Ezek a “hajnali dalok” úgy keletkeztek, hogy a szerelmes lovagot a torony ôre vagy ôrködô barátja esetleg egy madár dallal figyelmeztette, hogy közeledik a hajnal, a szerelmes órák vége.
Alexandrinus:
A francia eredetu alexandrinus 12 szótagos, hangsúlyos verselésu sorfaj, a 6. szótag után felezô sormetszettel. A XII.századi francia Nagy Sándor regényrôl (Roman d`Alexandre) nevezték el. A magyar fordítások rendszerint idômértékes, jambikus lejtésu, 12-13 szótagos sorokban adják vissza.
Alkaioszi – strófa:
Alkaiosz ókori görög költôrôl elnevezett sorfaj, melynek elsô három sora emelkedô, a pedig negyedik ereszkedô.
Képlete :
U-,U-,U-,UU-,U- Nagy alkaioszi sor
U-,U-,U-,UU-,U- —II—
U-,U-,U-,U-,U Ötfeles jambus
-UU,-UU,-U,-U Kis alkaioszi sor
Állandó (eposzi) jelzô:
A klasszikus eposz egyik állandó eleme (kelléke). A szerzô a mu folyamán ugyanazt a szereplôt csak ugyanazokkal a jelzôkkel illeti. Például Odüsszeusz jellemzôi : bátor, leleményes
Állatmese:
A szerzô a kor visszáságait, fôképpen a gonosz hatalmasok hazug erkölcseit öltöztette az állatmesék köntösébe. A költô minden esetben közli a történetek “megfejtését”, az erkölcsi tanulságot. Allatai rendszerint saját természetüknek megfelelôen viselkednek, de egyben emberi tulajdonságokat, magatartásokat testesítenek meg. Állatmese szerzôk : Aesopus, Phaedra, La Fontaine
Alliteráció:
Rendszerint a szókezdô, de néha nemcsak a szókezdô hangok ismétlôdése. A versek egyik zenei eszköze.
Ambróziánus himnusz:
Szent Ambrusról lett elnevezve, aki a maga himnuszait antik metrikus formába öntötte, rímtelen négyes jambusi sorokba. Négy sor egy strófa, s egy himnusz nyolc versszakból áll. Ez a forma az ôshimnuszok kedvelt versformája lett.
Anapesztus:
Két rövid és egy hosszú szótagból álló versláb. Képlete : (UU-)
Antik dráma jellemzô vonásai:
Az események színhelye egyetlen tér, amit látni lehet. Az egyre feszültebbé váló konfliktus szenvedélyes viták, szócsaták formájában valósul meg. A valóságos tettek, a tettleges összeütközések máshol, a színpadon kívul zajlanak le. Ezekrôl az ôr, illetve a hírnökök elbeszéléseibôl értesülünk . A tragédia idôtartama csupán néhány óra. A kórus (kar), mely énekel (kardal), esetleg tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusban a tragédiák (drámai muvek) szerkezeti tagolásában: a mai jelenetnek, felvonásoknak megfelelô részeket választotta el egymástól.
Antikizáló hangsúlyos verselés:
Középkori latin költészet verssorai úgy utánozzák a klasszikus verselés egy-egy verslábát, hogy a hosszú szótag helyén hangsúlyos, a rövid szótag helyén pedig hangsúlytalan szótag áll. Ezt nevezzük antikizáló hangsúlyos verselésnek. (Verselési mód)
Apokalipszis:
Külön irodalmi mufaj az i.e.II. évszázadban. Az apokalipszis szerzôje a kinyilatkoztatást látomás formájában kapja és azután írja le. A mufajban minden jelképpé válik. (Pl.: Jelenések könyve, a Bibliában)
Arszisz:
versláb, a nyomatékosító elem, jele: ” ‘ ”
Balassi-strófa:
1 vsz -> 3 sor
1 sor -> 3 egység (a belsô rímek által)
vers -> 3×3 strófa
A hármas szerkesztési elv valósul meg. Dante Isteni színjátékában is megtalálható ez az elv. Képlete: aabccbddb…..
Ballada:
Villon idején -> táncdal
13. sz.-tól -> csak formai jelentése van:
egyszeru ballada: 4 vsz (összefoglaló, ajánlás) – Villon
kettôs ballada: 6 strófa
a versszakok 3 rímet váltogatnak, és refrénnel végzôdnek
drámai feszültségu, szaggatott menetu, általában tragikus targyú verses kisepikai mufaj párbeszédes, lírai elemekkel – Arany János
Barokk:
Az ellenreformáció szellemi áradatát kifejezô, az érzelmeket az ész fölé rendelô túldíszített, Itáliában keletkezett muvészeti és irodalmi stílus. Nélkülözhetetlen eszköze a meghökkentés, a gyönyörködtetés. Kedveli a virtuóz rímtechnikát, a körmondatokat, költôi képek bôségét, a patetikus hangnemet.
Barokk eposz:
A barokk korban keletkezett új mufaj. A hagyományos muformáknál lazább keretu. Uj kompozíciós formákat tartalmaz: sok részletbôl, epizódból felépülô, poklot, földet, mennyet egybeölelô monumentális szerkezet. A korábbi mufajoknál emberibb mivolta, sajátos szerkesztési módja van: Azt is igazzá teszi, ami nem az például a magyarok erkölcsi gyôzelme a Szigeti veszedelemben.
Barokk körmondat:
A barokk korra jellemzô, sokszorosan összetett, grammatikailag bonyolult, de ennek elennére érthetô mondat. Pázmány Péterre nagyon jellemzô.
Belsô rím:
egy-egy sor közepe és vége is rímel egymással
Bevezetés (expozíció):
A drámai muvek bevezetô része, amelyben az író megismertet az elôzményekkel és bemutatja a kiinduló helyzetet.
Bibliai história:
A XVI.század elsô évtizedeiben protestáns prédikátorok új irodalmi mufajok megteremtésével hirdették eszméiket. Ilyen volt a bibliai história is, amely a zsoltárfordítással együtt pótolta a még le nem fordított Bibliát, elsôsorban az Ujszövetséget.
Blank vers:
Shakespeare-re jellemzô. Drámáit új versformában, a tíz szótagos, idômértékes (jambikus lejtésu), rímtelen “blank vers”-ben írta, s ez az Erzsébet kori drámák általánosan használt sorfaja.
Bokorrím:
Bokorrímnek nevezzük, ha a egy strófán belül végig ugyanolyan vagy hasonló szótagok rímelnek, tehát a rímképlet : aaa…
Bonyodalom:
A bonyodalom a drámaai muveknek az a része, melyben megindul és kibontakozik az alapszituációból következô eseménysor. Ha a cselekmény összeütközésre, konfliktusra épül, egyre kiélezettebbé válik a drámai harc, a két egymással szembenálló törekvés egymás elleni küzdelme. Az események sorában bontakozik ki a szereplôk jelleme és kapcsolatrendszere.
Bosszúdráma:
Shakespeare idejében igen népszeru mufaj (a Hamlet, dán királyfi is ilyen). Az alapvetô konfliktusmotívum a bosszú.
Bujdosóének:
A kései kuruc költészet jellegzetes mufaja. Keletkezésük a Rákóczi – szabadságharc bukása utáni idôkre tehetô. Bennük a reményvesztettség és a forradalom bukása iránti fájdalom jelenik meg.
Bukolika, bukolikus költészet:
A görög bukolosz (‘marhapásztor’) szó alapján nevezzük a pásztorköltészetet bukolikus költészetnek, bukolikának. Késôbb a vergiliusi cím (Eclogae) nyomán ezt a mufajt ekloga névvel is illették.
Carmen:
A carmen, másnéven óda a modern irodalomban fenséges tárgyról szóló, emelkedett hangnemu lírai költemény; tartalmi köre sokkal szukebb, mint a görög ódáé vagy a latin carmené. Ez utóbbiakat nagymértéku eszmei, tartalmi, hangnembeli, formai változatosság jellemzi, de megtartják a görög lírában kialakult dalformákat. Horatius legérettebb alkotásai, Kölcsey Himnusza is ebben a mufajban íródott.
Choriambus:
A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete : (-UU-)
Clown-jelenet:
A középkori tragédia komor fenségét közbeékelt, ún. clown-jelenetek (clown=bohóc) oldották : a korabeli közönség nemcsak rémüldözni akart a véres események láttán, hanem megkívánta a felszabadult nevetés lehetôségét is.
Commedia dell’arte:
Az olasz eredetu commedia dell’arte legfôbb mufaji sajátossága a rögtönzés volt.A színészek nem szöveget kaptak, csak a cselekmémy vázlatát, mely csupán a játék lényeges fordulópontjait rögzítette. A részleteket, a párbeszédeket a színészeknek kellett rögtönözniük. Erre adott lehetôséget, hogy a mufaj állandó típusokkal, hagyományos jellemekkel dolgozott, s egy-egy színész rendszerint ugyanazt a típust személyesítette meg. Ez a mufaj Moliere-re is hatással volt.
Csodás elemek:
A klasszikus eposznak egyik állandó eleme, ún. eposzi kelléke. Ennek lényege, hogy természetfeletti lények beavatkoznak a szereplôk életébe.
Daktilus:
Egy hosszú és két rövid szótagból álló versláb (-UU)
Detektívregény, krimi:
Az uralkodó értékfajta az érdekesség. Néhány órás érdekfeszítô szórakozást kívánnak nyújtani, egyfajta logikai játékot. A muvek végén mindig ott van utólagosan a megfejtés is. Hiányzik belôlük a társadalmi-emberi világ lényegét feltáró törekvés, a célkituzés.
Dialógus:
Párbeszéd a drámában a szereplôk között.
Dikció:
A színész beszéde, a helyzetnek és a megformált alaknak megfelelôen elmondott drámai szöveg.
Disztichon:
A legelsô strófaszerkezet, hexametrikus és pentametrikus sorok váltakozása.
Dokumentumirodalom:
Igazi történeteket leíró irodalmi mufaj Pl.: emlékirat, napló, levél, publicisztika).
Dráma:
Irodalmi munem. Az ide tartozó mufajok: tragédia, komédia, színmu. A drámai mu eseménysort ábrázol, de az eseményeket, a szereplôk jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok párbeszédeibôl (dialógus), magánbeszédeibôl (monológ) és tetteibôl ismerjük meg. A drámai cselekmény jelen idôben elôttünk bontakozik ki az alapszituációból, amely a szereplôk egymáshoz való viszonyát, törekvéseiket, magatartásukat meghatározza. Ez a drámai szituáció a hôst vagy hôsöket akcióra, drámai harcra készteti. A dráma rendszerint sorsfordulatot bemutató mu, cselekménye -a terjedelem miatt- surített, gyakran a szemben álló erôk, egymástól eltérô emberi magatartások kiélezett összeütközése, konfliktusa áll a középpontjában. A drámai muvek nyelve tömörebb, erôteljesebb mint a többi munemé. A dráma szerkezete kupolás, részei: bevezetés (expozíció), bonyodalom, cselekmény kibontakozása, tetôpont, megoldás. Színpadra szánt alkotás.
Drámai expozíció:
A drámai munek azon része, melyben az író megismertet az elôzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet, szereplôket.
Drámai harc:
Két ellentétes akarat egymás elleni tettsorozata. Pld.:Antigoné-Kreón
Drámai szituáció:
Akkor keletkezik, amikor az ellenfél megakadályozza a fôszereplô által képviselt elvek érvényesülését.
Egyperces novellák:
Általában feltunôen rövidek, mert kevés szóval szeretnének sokat mondani. Az egyik oldalon az író részérôl a közlés minimuma, az olvasó részérôl pedig a képzelet maximuma áll, így az ember a fantáziája révén aktív szereplôvé válik. (Örkény István)
Ekloga:
Lásd bukolikus költészet!Radnótinál(Vergilius fordítások)fontos mufaj.
Elbeszélés:
Az epika munemébe tartozó mufaj. Az epikai közlési formák között az alapvetô forma a közvetlen szerzôi elbeszélés. A novellától abban különbözik, hogy ráérôsebb, részletezôbb, több szereplôvel dolgozik, akiket sokféle módon, részletezôbben jellemezhet terjedelme változó. A novella a szereplôk életének egy fordulópontját mutatja be, röviden kevés szereplôvel, akiket tömören jellemez. Fontos része a vezér- (vagy Boccaccio után sólyom-) motívum.
Elégia:
A görögök minden disztichonban írt költeményt elégiának neveztek. A mai elnevezésu elégia a reneszánsz korban alakult ki. Az újkori európai irodalomban csak olyan költeményre alkalmazták az elnevezést, amely csendes szomorúságot, bánatot, fájdalmat fejezett ki. Ez a mai elégikus hangulat a görög gyászdalokra vezethetô vissza.
Emelkedô verslábak:
Elöl álló theszisz és azt követô arszisz esetében emelkedô verslábról beszélünk. Ilyen verslábak: jambus (U-), anapesztus (UU-).
Énekvers:
Olyan lírai alkotás, amelyet hangszeres kísérettel adnak elô. Nagyon fontos a dallam. Magyarországon a XVI.-XVII.században volt jellemzô. Tinódi Lantos Sebestyén muvei és a kurucdalok is ilyenek (tárogatók).
Enumeráció:
A klasszikus eposz egyik állandó eleme, eposzi kelléke, de az újabb kori eposzokban is elôfordul. Seregszemlét jelent, a szemben álló hôsök és csapatok bemutatása, rendszerint a cselekmény megindítása után.
Epeiszodion:
Az epeiszodion a tragédiának az a párbeszédes része, amely a két teljes kardal között foglal helyet (a modern drámák jelenetnek nevezett részével rokon).
Epigramma:
Az epigrammát az elégiával közös származás és forma (disztichon), sôt tartalom jellemzi. Eredetileg sírkövekre, muemlékekre, isteneknek szánt tárgyakra, épületre vésték (epigramma=felirat), s ezért tartalmában igen tömör és terjedelmében rövid volt. Késôbb mint könyvepigramma veszített tömörségébôl, rövidségébôl is. Ma bölcs gondolatot, szellemes gúnyt, fontos igazságot tömören összefoglaló, gyakran csattanóval végzôdô, viszonylag rövid versek neve, a disztichonforma már nem feltétlen követelmény.
Epika:
Az egyik munem, legjellemzôbb sajátossága, hogy bennük a külvilág áll az ábrázolás középpontjában, s nem a lélek belsô világa. Alapvetôen monológikus formájúak, tehát egy “elbeszélô” mondja el a történetet. Az elbeszélô muvekben is lehetnek dialógusok, ezek azonban “idézetek”-nek tekintendôk. Az alkotó csak közvetítô a valóság és az ábrázolt világ között, saját értékelését, állásfoglalását a történet megformálásába építi bele.
Epikai közlésformák:
Az alapvetô közlési forma a közvetlen szerzôi elbeszélés; emellett a cselekmény színterét és az egyéb tárgyi mozzanatokat a leírás, a szereplôk szóbeli megnyilatkozásait általában a dialógus közvetíti. Ez utóbbi esetben a szereplôk mondatait az elbeszélô szó szerint “idézi”: ezt a közlési formát egyenes beszédnek is szokás nevezni. Elôfordul, hogy az író valamelyik hôse szavait csupán tartalmilag “idézi”, egyes szám harmadik személyben: ennek függô beszéd a hagyományos elnevezése. A szereplôk ki nem mondott gondolatait, érzelmeit az újabb epikai muvek vagy a belsô monológ, vagy a szabad függô beszéd (átélt beszéd, átképzeléses stílus) technikájával jelenítik meg. A szabad függô beszéd közben az író gyakran a saját gondolatait is belecsempészi a szövegbe. Ezeknek a formáknak az elôfordulása, gyakorisága írónként különbözô, kifejezô szerepük is lehet.
Epikus hasonlat:
A klasszikus eposzok egyik állandó eleme, kelléke, amely nagy terjedelmu, részletezô, szinte önálló életet élô hasonlat.
Epikusság:
Az epikára jellemzô sajátosságok esetleges (nem meghatározó) alkalmazását jelenti a másik két munemhez tartozó alkotásokban.
Epizód:
A nagyepikai muvekben gyakran, a drámában ritkán elôfordulnak mellékesemények. Az ilyen önmagukban lezárt, némelykor életképszeruen megrajzolt részleteket, melyek nem viszik ugyan elôre a cselekményt, de az írói szándéknak megfelelôen fontos szerepük van (pld. Új vonásokkal gazdagítják a szereplôket) epizódoknak nevezzük.
Eposz:
Az eposz az epika munemébe tartozó, nagy terjedelmu elbeszélô költemény. Rendkívüli képességekkel rendelkezô hôse istenektôl is támogatva nagy, egész közösség számára jelentôs tetteket visz véghez.
Eposzi kellékek:
A klasszikus eposzok állandó elemei:
* invokáció – valamely istenség segítségül hívása
* propozíció – témamegjelölés
* in medias res – a dolgok közepébe vágó kezdés
* enumeráció – seregszemle
* csodás elemek (deux et machina) – istenek beavatkozása
* állandó jelzôk és ismétlôdések
* epikus hasonlatok
Ereszkedô versláb:
Elöl álló arszisz és az azt követô theszisz esetében ereszkedô verslábról beszélünk. Ilyen például a spondeus (–), trocheusz (-U), daktilus (-UU), pürrikhiusz (úU), choriambus (-UU-).
Esztétikai minôségek:
A mű összhatását meghatározó legfontosabb értékszerkezeteket nevezzük
esztétikai minôségeknek. Pl.:
szép
fenséges kellemes
tragikus komikus
kellemetlen groteszk
rút
Evangélium:
Görög szó latinosított formája, “jó hírt”, “örömhírt” jelent. Jézus élettörténetét nevezik evangéliumnak. Négy evangélium van : Máté, Márk, Lukács, János evangéluma.
Exodikon:
A tragédiát lezáró, a mu tanulságait összefoglaló, életbölcsességet megfogalmazó rövid kardal, amit a kórus elvonulás közben énekelt.
Exodosz:
Végkifejlet, befejezés. Az utolsó kardalt lezáró dialógikus rész.
Expozició:
A drámai munek azon része, melyben az író megismertet az elôzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet.
Fabula:
A XVI.század elsô évtizedeiben, a reformáció során a protestáns prédikátorok új irodalmi mufajok megteremtésével hirdették tanaikat. Ilyen volt a fabula (tanító mese) is, amelyek példázataival terjesztették antifeudális erkölcstanukat. Heltai Gáspár sok fabulát írt.
Fantasztikum:
A realitáson messze túlmenô (pld. álomban) ábrázolt, szó szerint véve képtelen eseménysorozat megjelenítése a fantasztikum. Karinthy Frigyes A cirkusz címu novellájában is megtalálható.
Félrím:
Félrím esetében csak minden második sor rímel. Képlete : xaxa
Fenség:
Az eposzban a legfontosabb esztétikai minôség a fenség: a szokatlan, már-már emberfeletti nagyságú és intenzitású érték, amely félelmes fenyegetô hatású is lehet.
Figura etymologica:
A figura etymologica a szó tövének ismétlôdésével elôállt stílusalakzat. Ez figyelhetô meg a Halotti beszédben : “halálnak halálával halsz”.
Filozófiai párbeszéd:
Platón görög filozófus teremtette meg ezt a mufajt. A szépirodalomhoz kapcsolja muveit a dialógusok könnyed bája, természetessége, elegáns szellemessége. Nem elvont filozófiai tételek megszemélyesítésérôl van szó, a vitapartnerek hús-vér emberek, mindegyik külön-külön, önálló karakterrel jellemzett egyén. Platónnál a párbeszédek színhelye mindig Athén.
Giccs:
A külsô formájában az irodalmi muvekhez hasonló írást, amely az igazi muvészet látszatát kelti, szélsôségesen torz, otrombán hamis, hazug módon eszményített ábrázolásban tükrözi korát giccsnek nevezzük.
Gondolatritmus:
A gondolatrimus a mondat tagjainak párhuzamosságát, a gondolatok szabályozott ismétlôdését jelenti. Elôfordul Balassi Júlia verseiben, amikor is a szeretett nô tökéletességét ismétli. A Zsoltárok könyvében is megfigyelhetô.
Görög drámai verseny:
Az ókori göröknél minden évben tavasszal (március-április) rendezték meg a nagy Dionüszosz-ünnepet, melynek fénypontja a drámai verseny volt. Ezen i.e.534-tôl tragédiaköltôk, i.e.486-tól komédiaköltôk is részt vettek. A versenyeket irányító arkhón (állami tisztviselô) három tragédiaköltônek és öt komédiaszerzônek adott játszási engedélyt. (Késôbb ez is háromra csökkent.) A tragédiaírók rendszerint tetralógiával (három tragédia és egy hozzákapcsolódó szatírjáték), a komédiaköltôk egyes darabokkal pályáztak. A versenyen tíz, elôre megválasztott bíró mindegyike felírta az általa megállapított rangsort egy táblára, s ezt bedobta egy urnába. Ebbôl az arkhón kihúzott ötöt és ezek alapján döntöttek (a másik ötöt figyelmen kívül hagyták). A gyôztes híres és tisztelt költô lett, a harmadik hely azonban a bukással volt egyenlô.
Görög tragédia szerkezete:
Ezek az egységek az i.e.V.század közepén alakultak ki:
Prologosz:az elôadás a fôhôs monológjával, vagy egy dialógussal indult
Parodosz: a kar bevonulása, az orkhésztrán való elhelyezkedése közben énekelt dal
Sztaszimon: minden késôbbi kardal neve
Epeiszodion: a tragédiának a két teljes kardal között levô párbeszédes része
Exodosz: a végsô sztaszimont követô dialógikus rész (végkifejlet)
Exodikon: a kar elvonulása közben énekelt tanulságos tartalmú dal
Kommosz: a szereplônek a karral folytatott lírai dialógusa
Haláltánc:
Irodalmi mufaj. A XIV.századtól templomok, temetôk falára festett képek, fametszetek, lírai alkotások figyelmeztették az élôket az elmúlás közelségére és könyörtelenségére.
Hármas egység:
Arisztotelész Poetika címu muve alapján a hely (egy színhely), az idô (maximum egy nap), és a cselekmény (egy szálon futó) egysége. A racionalizmus idôszakában Boileau megkövetelte a hármas egységet Arisztotelészre hivatkozva.
Hármas színpad:
Shakespeare színházában volt jelen elôször.
elôszínpad (benyúlt a közönség közé) -> “tömegjelenetek a szabadban”
hátsó színpad -> épületek szobáiban történt események bemutatására
felsô színpad -> magasban törtenô cselekmény (erkélyjelenet)
Helyzetkomikum:
A megtévesztésen vagy félreértésen alapuló helyzetet, melyben a fôhôs csapdába kerül helyzetkomikumnak nevezzük.
Hét szabad muvészet:
grammatika, retorika, logika, aritmetika, geometria, zene, asztronómia
Hexameter:
Az eposzok daktilusokból és spondeusokból felépülô, hat verslábból álló hagyományos verssora.
Históriás ének:
Az énekvershez hasonlóan legfôbb tulajdonsága a dallamosság. Hangszeres kísérettel adták elô. Témája harcokról való “tudósítás”-ok. Tinódi Lantos Sebestyén sok ilyen mufajú éneket írt.
Hitvitázó dráma:
A protestáns prédikátorok hitvitázó drámákban vitatták az egyház hittételeit a reformáció keretében. Két szereplôje van egy ilyen munek:egy református és egy katolikus személy vitatkozik az elveikrôl. Maga a mufaj a XVI.század elején alakult ki. Bornemissza Péter és Sztáray Mihály voltak a fô muvelôi.
Humanizmus:
A reneszánsz polgárság világi ideológiáját jelenti.
Iambosz:
Iambosznak nevezték a gúnyos, csipkelôdô verseket, melyek kíméletlenül támadtak minden bunt, hibát, fogyatékosságot. Bár a gúnyos vers a modern lírából sem hiányzik, az elnevezést már nem használják. A mufaj megteremtôje Arkhilokhosz (i.e.VII.század) volt.
Idill:
A szicíliai születésu, görög Theokritosz (i.e.III.század) idillnek (görögül eidüllion=képecske, életkép) nevezett költeményeiben, eklogáiban, pásztorokat szerepeltet. Hexameterekben írt és párbeszédes formájú verseiben a pásztorok a természet meghitt közelségében élnek. Eszményített világ ez : a korabeli társadalmi-politikai valóságból elvágyódó s egy új aranykor után áhítozó emberi közérzet jelenik meg itt.
Idômértékes ritmus:
A vers ritmusát a rövid és a hosszú szótagok szabályos váltakozása, ismétlôdô visszatérése állítja elô.
Idômértékes verselés:
Az idômértékes verselésu muvek (pld. Iliász, Odüsszeia) soraiban a szöveg kötöttségét, ritmusát a rövid és a hosszú szótagok szabályos váltakozása, ismétlôdô visszatérése állítja elô. Rövid a szótag, ha a benne elôforduló magánhangzó rövid és legfeljebb egy mássalhangzó követi. Hosszú a szótag, ha magánhangzója hosszú, vagy a rövid magánhangzó után két vagy több mássalhangzó következik.
In medias res:
A klasszikus eposz egyik állandó eleme, kelléke, a dolgok közepébe vágó kezdést jelent.
Invokáció:
A klasszikus eposz egyik állandó eleme, kelléke, amely valamely istenség, esetleg múzsa segítségül hívását jelenti.
Irodalmi barokk:
A barokk hatás az irodalomban mindenekelôtt a muvek stílusán és szerkezetén figyelhetô meg. A barokk számára nélkülözhetetlen meghökkentés, lenyugözô hatás, leginkább formai külsôségekkel érhetô el. A barokk költészet kedvelte a virtuóz rímtechnikát, a merész gondolattársításokon alapuló, újszeru költôi képek bôségét (fôleg metaforákat), a meglepô ellentétektôl feszülô hasonlatokat s ezek eredményeképpen az ünnepélyességet kifejezô patetikus stílust. Különösen kedvelte a bonyolult összetételu, de áttekinthetô körmondatokat, a rokon értelmu mondatok, szavak halmozását, az erôs érzelmi tartalmú kifejezéseket, olykor a drasztikusabb népiességet is a légies könnyedség, a kecses finomság társaságában. Nagymértékben továbbfejlesztette az irodalom nyelvi lehetôségeit. A barokk új mufajokat hozott létre pld.: barokk eposz. Barokk írók : Cervantes, Lope de Vega, Gongóra, Calderon, Tasso, Marino, Milton, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós
Ionicus a maiore:
A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete : (–UU).
Ionicus a minore:
A görög kardalokban kedvelt versláb. Képlete : (UU–).
Irodalmi “én”:
Az irodalmi “én” esetében az író egyes szám elsô személyben mondja el a történetet, mintha az események vele történtek volna meg. Az ilyenelôadási formában az író mintegy a mu egyik szereplôjévé válik, az ô nézôpontjából mutatja be az ábrázolt világot. De az irodalmi “én” sohasem azonos maradéktalanul a szerzôi énnel – csupán egy fiktív én. Karinthy Frigyes A cirkusz címu novellájában is megtalálható ez az én.
Jambus:
Arkhilokhosz ókori görög író által megteremtett versláb. Képlete (U-).
Jellemkomikum:
A komikumnak azt a fajtáját, mely a szereplô jellemébôl következik jellemkomikumnak nevezzük. Ilyen Moliere Tartuffe-je is.
Jeremiád:
Protestánsok által írt siralmas énekek, melyekben a XVI.század vallásos történelemszemlélete figyelhetô meg. (Ezt folytatja Zrínyi a Szigeti veszedelemben).
Kalandregény:
A szórakoztató irodalom egyik fajtája, központjában az érdekesség van. A krimi rokonmufaja.
Kanonizálás:
A szellemi-kultúrális élet fejlôdésének egy pontján megindult a múlt irodalmi emlékeinek tudós vizsgálata, válogatása, a végleges szövegek kialakítása. Ezt a folyamatot nevezzük kanonizálásnak.
Kardal (dithürambosz):
A kar által énekelt dal, melyben fuvolakíséretre táncolva kísérték és magyarázták a dráma cselekményét.
Katarzis, katharzisz:
Arisztotelész nyomán, a muvészetnek a testet-lelket formáló, megrendítô hatását nevezzük katarzisnak.
Kétütemu nyolcas:
A hosszabb sorokat a belsô rímek két rövidebbre bontják, és így négyes bokorrím fogja össze a strófákat. (Balassi)
Kisepika:
A valóság egy-egy szukebb részletét ragadja meg, surített, tömör ábrázolásra törekszik, kevés szereplôt mozgat. Pld.: novella
Klasszicista dráma:
A görög-római irodalomból vezették le. XVII.században,Franciaországban fejlôdött ki igazán. Teljesen a józan észen alapszik. A muveket már felvonásokra tagolták, és az új racionalista felfogás szerint elképzelhetetlen, hogy a szünet alatt hosszabb idô teljen el. Arisztotelész Poetika c. muvet félreértelmezve Nicolas Boileau kötelezôvé tette benne a hármas egységet. A szereplôk jelleme az idô múlásával nem változik, az elôzményekre dialógusok vagy monológok utalnak vissza, mivel a mu csak a konfliktus kirobbanasát mutatja be. Kötelezô szabály a mértéktartás, a durva dolgokat számuzték, és éppen ezért a nôi szerepeket már nôk is játszhatták.
Klasszicizmus:
Az antik görög és római muvészetet tekintette példaképének, s céljának e mualkotások utánzását tartotta. A klasszicisták racionalisták voltak, hitték, hogy az antik remekmuvek elemzése nyomán képesek elvonni a tökéletes mualkotások létrehozásának szabályait. A klasszicizmus muvészetelmélete ezért dogmákat alkotott (Pld.: hármas egység). Horatius figyelmeztetése nyomán célul tuzték ki, hogy a muveknek gyönyörködtetni és tanítani kell.
Kocsi-színpad:
A forgószínpad egyik ôse, az ülô nézôközönség elôtt gördültek el a kocsikra szerelt színhelyek.
Komédia:
A dráma munemébe tartozó mufaj. Uralkodó esztétikai minôsége a komikum. A komédia hôsei átlagos vagy az átlagosnál kisszerubb alakok, szellemi, erkölcsi, jellembeli fogyatékosságuknak vagy nincsenek tudatában vagy pozitívumként tüntetik fel. A jellemzés nem nélkülözi a túlzás, karikírozás eszközeit. A cselekményben sok a valószerutlen fordulat, cselszövés, véletlen, megoldása pedig mindig szerencsés kimenetelu. A komédia során az értéktelenség leleplezôdik, illetve az értékvesztés nyilvánvalóvá válik. Komikus konfliktusra épül a darab, ha a kisszeru hôsök ütköznek össze és ebbe belebuknak. A komédia igazsága nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben nyilvánul meg : a hamis látszat alól elôtunik a valódi lényeg.
Komikum:
Olyan értékszerkezet, amelyben értékhiány leplezôdik le, vagy értékvesztés válik nyilvánvalóvá.
Kommosz:
A görög tragédia eleme. A szereplônek vagy szereplôknek a karral folytatott lírai dialógusát jelenti.
Konfliktus:
A dráma egyik legfontosabb eleme. A dráma rendszerint sorsfordulatot bemutató mu, cselekménye -terjedelem miatt- surített, gyakran a szemben álló erôk, egymástól eltérô emberi magatartások kiélezett összeütközése, konfliktusa áll a középpontjában.
Kórus (kar):
A kórus (kar), mely énekkel (kardal), esetleg dallal, fuvolakíséretre lejtett tánccal kísérte és magyarázta a cselekményt, elválaszthatatlan a görög drámától. Fontos szerepe volt a kórusnak a tragédiák (drámai muvek) szerkezeti tagolásában: a mai jeleneteknek, felvonásoknak megfelelô részeket választotta el egymástól.
Középkori himnusz:
Az egyházi lírai költészet csúcspontja. A középkori himnuszok istentiszteletek alkalmából énekelt, a hívôk áhítatos érzelmeit kifejezô, Istent magasztaló és a szenteket dicsôítô, emelkedett hangulatú költemények voltak a XII.században. Az egyik legkiválóbb költôje a mufajnak Pierre Abélard, például a Szombatesti himnusz címu muve.
Középkori vallásos irodalom mufajai:
Imádság, prédikáció, passió, példa, látomás és a két legnépszerubb a himnusz, legenda.
Krimi:
Az uralkodó értékfajta az érdekesség. Néhány órás érdekfeszítô szórakozást kívánnak nyújtani, egyfajta logikai játékot. Hiányzik belôlük a társadalmi-emberi világ lényegét feltáró törekvés, a célkituzés.
Kuruc táncdal:
A XVII.század elsô évtizedében alakult ki. A kezdeti kuruc lelkesedés, gyôzelmek, remény teremtette meg ezt a mufajt, melyre hangszeres kíséretnél táncolni lehetett. Ilyen dal a Csínom Palkó.
Olvasó gondolkodó 
Hozzászólás