Szerző: andrelowoa | január 11, 2009

Életige, 2004. február

„Itt vagyok, engem küldj!” (Iz 6,8)

A Krisztus előtti nyolcadik században Izrael népe kritikus időszakot élt át. Isten, akit a zsidó hagyomány JHWH-nak (Jahvénak) hívott, olyan prófétát keres, aki az Ő nevében szól a néphez, hírül adva Emmánuel, „velünk az Isten” szabadító eljövetelét. Ezért teljes méltóságában jelenik meg a templomban imádkozó Izajásnak.

A hatalmas Isten színe előtt a próféta átérzi semmiségét és bűnös voltát, és így kiált fel: „Tisztátalan ajkú ember vagyok!”[1] Ekkor egy angyal az oltáron égő tűzből vett izzó szénnel megtisztítja ajkait. Izajás, akit teljesen megújít a mennyei tett, az Isten által feltett kérdésre: „Kit küldjek? Ki megy el helyettem?”[2] immár készségesen így válaszol: „Itt vagyok, engem küldj!”

Vajon önhittség a próféta részéről, hogy ajánlkozik Istennek? Nem. Azért nem, mert nem ő a kezdeményező, hanem Isten. Izajás az Ő meghívására válaszol:

„Itt vagyok, engem küldj!”

A prófétához hasonlóan az üdvösségtörténet során Isten folytonosan meghív férfiakat és nőket, akikre különleges küldetést bíz. Mindenkire szeretettel tekint: az ő szemében senki sem jelentéktelen. Néha azt érezzük, hogy életünk haszontalan vagy értelmetlen. Isten hívása azonban teljes mértékben átalakítja. Egyenesen hozzám, hozzád fordul: meghív arra, hogy részesei legyünk annak a szeretet-tervnek, amelyet az emberiségről és a teremtett világról alkotott.

Úgy fordul hozzám, hozzád, ahogyan Izajáshoz, Máriához, Péterhez; és minden alkalommal ezt kérdezi: „Kit küldjek?” Belénk helyezi bizalmát, és arra hív, hogy munkatársai legyünk. Mi pedig rendelkezésére állhatunk igenünkkel, melyben megismétlődik Izajás, Mária és az előttünk járó keresztények egész sorának igenje.

Ha igent mondok minden vágyára, amit napról napra értet meg velem, minden tettem, még a legkisebb és jelentéktelennek tűnő is értékes lesz, fontossá válik: hozzájárul Isten Országának eljöveteléhez, és az egyetemes testvériség megvalósulásához.

Mi sem vagyunk önhittek, ha igennel válaszolunk. A kezdeményezés ugyanis mindig az Övé, Ő az, aki elsőként szeret. Mi csak szeretetből fakadó választ adunk arra a szeretetre, amely megelőzött minket. Valóban, az, hogy készen állok minden kérésének teljesítésére és teszek is érte, annak köszönhető, hogy Ő meghívott engem. Ezért vagyok képes arra, hogy ezt ismételjem:

„Itt vagyok, engem küldj!”

Úgy érezzük, hogy nem vagyunk alkalmasak arra a küldetésre, amelyet Ő szánt nekünk? Úgy tűnik, hogy nincs elég képességünk és erőnk ahhoz, hogy véghezvigyük?

Ha Izajás megtorpant volna saját méltatlanságánál vagy korlátainál, ezt ismételgethette volna: „Tisztátalan ajkú ember vagyok!” Mária számára lehetetlennek tűnt az, hogy Isten anyja legyen, annyira rendkívüli volt a neki szóló üzenet. Péter apostol, amikor Jézus meghívta, önkéntelenül így válaszolt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!”[3]

A meghívással együtt Isten azt a képességet is megadja nekünk, hogy teljesítsük azt a küldetést, amit ránk bíz: „Istennél semmi sem lehetetlen”[4]. Izajásnak meg kellett tisztítani az ajkát, hogy Isten nevében szólhasson. Máriát elárasztja a Szentlélek jelenléte és a Magasságbeli ereje[5]. Pétert abban a küldetésében, hogy „kőszikla” legyen, magának Jézusnak az imája segíti[6].

Minden igenünkre megkapjuk az Isten akaratának elvégzéséhez szükséges kegyelmeket.

„Itt vagyok, engem küldj!”

Így történt ez velünk is, amikor történetünk kezdetén 1943-ban megértettük, hogy Isten végtelenül szeret minket. Erős ösztönzést éreztünk arra, hogy mindenkinek elmondjuk ezt a nagy hírt: „Isten végtelenül szeret téged, Isten végtelenül szeret minket”.

Néhány hónappal később, Krisztus Király ünnepén történt, hogy teljesen magukkal ragadtak bennünket az aznapi liturgia szavai: „Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait.”[7] Az egységre, az egyetemes testvériségre való felszólítás volt ez.

Letérdeltünk az oltár körül, és talán a Szentlélek ösztönzésére így szóltunk Jézushoz: „Te tudod, hogy hogyan valósulhat meg az egység. Itt vagyunk. Ha akarod, használj fel minket!” Ezzel mondtuk ki együtt: „Itt vagyok, engem küldj!” Akkor még csak egy kis csoport voltunk, hét-nyolc lány, de válaszoltunk Jézusnak.

Az azóta eltelt hatvan év alatt ez a lelkület 182 országba jutott el, a Mozgalom több ezer tagjának élete által.

Ez a tapasztalat alátámasztja, hogy milyen hatalmas dolgokra képes Isten, ha olyan emberekre talál, akik készek válaszolni hívására.

Chiara Lubich


[1] Iz 6,5

[2] Iz 6,8

[3] Lk 5,8

[4] Lk 1,37

[5] v.ö.: Lk 1,35

[6] v.ö.: Lk 22,31

[7] Zsolt 2,8


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: